top of page
Szerző képeUgodiTibor

Jó gép kell a borosta ellen!


Fotó: Braun
Braun 9 Pro+

Az igazság az, hogy egy bizonyos kor felett az ember a lustasága áldozataként inkább dönt a borosta vagy szakáll mellett csak ne kelljen a napi "rutint" meglépni, a borotvahab szétkenése és a tükör párásodott homályában, illetve elfogadjuk a napi stílust, hogy most úgyis mindenki szakállas, vagy legalábbis borostája van.

Nálam egy plusz töltet volt az is, hogy az egyszerhasználatos borotvák mellett nem találtam olyan gépet, ami az amúgy érzékeny arcbőrömet ne tette volna tönkre, pedig Isten rá a tanúm, hogy egy tetemes összeget költöttem már arcszőrzet nyírásra alkalmas szerkezetekre.

Volt a háromfejes ide - oda mozgótól, a borotva fejhez adagoló habosítót nyomó is, de a végeredmény egy borzalmas vörös arcbőr, amin a legdrágább hidratáló krém sem segített.

Így aztán marad a pár napos borosta, szakállnak tűnő izé, amit remek trimmerlőkkel tudtam kordába tartani.


Fotó: Susann Jonas
Borostás mosoly.

Jött egy felkérés a Baruntól, hogy mi lenne, ha tesztelném a legújabb Braun 9 Pro+9577cc gépüket, hátha nyer és nem lesz bajom tőle. Így aztán eljött a nap, hogy ezt az űrtechnológiát megkapjam és kicsomagolás után kipróbáljam. 

Három egység volt a nagy dobozban, egy maga a készülék, a második egy állványszerű dolog, és egy tok, amibe maga a gépet be lehet tenni, illetve a tápegység és egy folyadékkal teli tartály. 


Fotó: Barun
Braun 9 Pro+ 9577cc

Fotó: Barun
Töltő - tisztító tartály


Fotó: Braun
Utazó töltő tok.

Miután elolvastam a nem túl bonyolult használati utasítást, és a kis tartály helyét is megoldottam, ugyanis ez elsőre nekem már nem volt annyira egyértelmű, hogy mire is való, indulhatott volna a "móka". 

Viszont úgy voltam vele, hogy várjunk reggelig, hogy majd akkor a szokásos menet szerint a fürdőszobai szabályok rendje szerint haladjunk.

Mivel majdnem egy hetes volt a borstám, ami nálam már elég sűrű és ellenálló, úgy gondoltam lesz mivel elbánnia a gépezetnek. Arra jutottam, első alkalommal csupán a nyak körüli részt vágom le, mert azt amúgy is habbal és pengével igazítottam minden esetben, így most nézzük a gépet mire megyünk ketten.  

Elég hangos zümmögéssel indult el, amint a tisztító és töltő egységből kivettem és bekapcsoltam. Az arcomhoz érve nem hitem el, és ez nem kamu "tv shopos" duma, hogy nem húz, nincs kellemetlen érzés és ami számomra még meglepőbb volt, hogy elfelejtettem a nedvesítést így szárazon rohamoztam meg a bőröm és borostám, és így is ment mint a karikacsapás. 


Fotó: Saját mobil
Ide nekem a gépet.

Na, akkor ha ennyire megy úgy döntöttem, hogy huss az egészet simára leborotválom. Így is lett és semmi, de semmi kellemetlenség bőrirritáció és egyéb nem jött elő. Azt is meg kell jegyeznem, hogy halad a gép feje az arcon valóban követi a formát és nem hagy el semmit. Olvastam, hogy a vágófej öt elemből áll és sebészeti eszközöknél használt fémmel dolgozik. Meg is van az eredménye, az arcom olyan lett, mint a baba popsija. Legalábbis szerintem.

Persze mivel szárazon dolgoztam utána egy jó alapos arcmosás és krém használata szükséges volt.


Fotó: Saját
Utazó töltő tok és a tisztító ecset.

A borotválkozás végeztével könnyen levehető a fej és egy kis tartozék ecsettel ki lehet tisztítani. A fejet a csap alatt folyóvízzel öblítjük, majd visszapattintva a gépre a töltő - tisztítótárolóra kell helyezni. A három led világít, hogy végezzük el a gépi fertőtlenítő tisztítását ami egy gombnyomással indul és az alkoholos folyadékkal átmossa a gép fejét, majd a "dolga" végeztével magától leáll. Három fokozat közül lehet választani, egy rövidebb, egy kevéssel hosszabb és egy extra hosszú tisztítás. 

Több dolgunk nincs is a gép a tartóban áll, de akár el is tehetjük a hozzá adott utazó - töltő tokba, ami ha a konnektorhoz csatlakoztatjuk mutatja zárt állapotban egy kijelzőn a gépünk töltöttségi állapotát. Ez amúgy magán a borotván is látható.

Ha már töltés, az én egyhetes borostámmal elég könnyen elbánt a teljes feltöltöttség mellett, így nem tudom még pontosan mennyi időre elegendő az akkumulátor, de a leírás szerint extra strapabíró. 

Amennyiben a bajusz vagy szakáll körüli igazítást is mi végezzük a gép másik oldalán van egy kis beépített gombbal nyitható trimmer fej is, ez tényleg szuper, de csak apró szépítésre. 


Fotó: Saját
Olyan, mint az Alien a kitolható trimmer.

Szumma-szummárum ez a "borostaírtó" nekem bevállt, az extra érzékeny arcomat nem sértette, a szőrszálakat nem húzta, hanem vágta és tényleg gyorsan lehet vele haladni. A reggeli alapos borotválkozás sem volt több 8 prec. Megjegyzendő, hogy a vízállósága miatt, azok akik a zuhany alatt vagy borotvahabbal szeretnének csupasz arcot, a gép erre is tökéletes választás. 

Ár étékarányról is szólnék. Nem túlzottan olcsó a szerkezet, de aki igényes önmagához és tényleg jó borotvagépet akar, szívvel ajánlom. Részletes mindenre kiterjedő leírást itt a linken lehet találni. 


Barátsággal;

Tibor 


 

84 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

留言


Post: Blog2 Post
bottom of page